Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
REJTÉLY-MISZTIKA

10+1 szilveszteri babona, amiről nem maradhatsz le, ha szerencsés és boldog újévet akarsz!

Szerző:
Szabó Anna
Régi magyar és a szomszédos országok hagyományai alapján a szilveszter és az újév első napjával kapcsolatos szokások szorosan összefonódnak. Minden babona és szokás ezen a két napon a következő évi boldogságot, egészséget és bőséget hivatott előidézni, avagy biztosítani. Lássuk, mit kell tenned ahhoz, hogy ez neked is sikerüljön!

 

1. Ami az év első napján történik, az a néphit szerint később, az év során újra megismétlődik. Például sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhozkötöttség nyűgjét idézzék elő. Ezért az emberek inkább, úgy próbálják az egész évi jó szerencsét biztosítani, hogy aznap csak kellemes dolgot cselekednek: vidámak, bőség van az asztalnál, baráti társaságban kezdik meg az újévet és minden jót kívánnak egymásnak. Mágikus erejűnek tartják a jókívánságokat, köszöntő énekeket is, melyekkel házról házra mennek az üdvözlők.

2. Szokás az óévtől hatalmas lármával és zajjal búcsúzni el. Ennek oka az ősidők óta a gonosz hatalmak, az óév, a szerencsétlenségek, az átkok, a boszorkányok kiűzése.


3. Hazánkban disznót kell enni újév napján, mert az a házba túrja a szerencsét. Ellenben tilos tyúkot enni, mert az a szerencsét kikaparja. Illetve az év első napján lencsét volt szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Ugyanakkor azt is tartják, hogy nem szenvedünk hiányt az újévben, ha nem faljuk fel az összes, Szilveszterre készített ételt.

4. A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.

5. De ugyanilyen régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

6. Újév napján tilos a szemetet kivinni a házból, mert kidobjuk vele együtt jövő évi szerencsénket is. Továbbá tilos mosni, de főleg teregetni, és nem szabad bármit is kölcsönadni ilyenkor, mert nehezen jön majd vissza a házba, ráadásul egész éven át minden kifelé megy majd onnan.

7. A patkó kultusza régi időkre nyúlik vissza. Régen az emberek úgy gondolták, ha patkót tesznek az állatok vályújába, megóvják őket a betegségektől. Mások a hajókra és az ajtófélfájukra szögezték. A cél: védekezni a rossz szellemek és a balszerencse ellen. A patkó szerencsehozó mivolta abban rejlik, hogy régebben a lovat sokáig szent állatnak tartották. A hiedelmek szerint azonban csak az igazán hatásos patkó, amelyet nem vásárolnak, hanem az út mentén találnak.

8. Január elsején nem mindegy, hogy kit engedünk először a lakásba: a férfiak szerencsét hoznak, a nők ellenkezőleg.

9. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak.

10. Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.

11. A négylevelű lóhere védelmező funkciója abból adódik, hogy formája keresztformára emlékeztet, amely már a kereszténység megjelenése előtt is védelmet, a bajok elhárítását szimbolizálta. Valószínűleg a négylevelű lóhere ritkasága is hozzájárult ahhoz, hogy különleges növénynek tekintsék, ám a babonák szerint ereje akkor teljesedik ki igazán, ha véletlenül bukkanunk rá és akkor hoz szerencsét, ami viszont az írektől ered, ahol a koboldok rendelkeznek mágikus lóherével.

 

 

 

 

rejtély misztika szilveszter babona
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL